Kirándulni mentem a kollektívával. Három helyszínen jártunk, de ebből egyet emelnék ki, ami meghatározó volt szerintem mindenki számára.
Salgótarján érintésével, átmentünk Somoskőújfalura, és ott meglátogattuk a Petőfi kúnyhót. Az óvodavezető mindenkit  megkért, hogy jöjjön be egy rövid emlékezésre.
A bevezetője után én következtem, elmondtam Petőfi Sándor Magyar vagyok c. versét. Mivel erről senki nem tudott , meglepődtek.

Az első két versszaknál illemből figyeltek, de pislogtak jobbra-balra. A harmadik versszak meghozta az áttörést, figyeltek rám. Akartam, hogy érezzék, milyen magyarnak lenni most, és milyen magyarnak lenni  ott. Az utolsó versszaknál elcsuklott a hangom és mély csend lett. Vágni lehetett.
Mikor befejeztem elhelyeztünk egy koszorút és elénekeltük a Himnuszt.
Később felmentünk a várba. Néztem a tájat és belém markolt az, hogy mit vettek el tőlünk. MIT VETTEK EL TŐLÜNK!! Amerre csak néztem szépet láttam. Gyönyörű ez a táj! Aki teheti menjen el, nézze meg, látogassa meg Petőfit és emlékezzen!
Amikor már a buszban ültem éreztem, hogy úgy átölelném amit láttam.